9. szakasz

 IX. szakasz.

Alpokalja

2011.10.5 - 10.11

Elérkezett a Kéktúránk utolsó, befejező szakasza. Sok idő telt el 2011. 04. 26 óta. Majd ha lesz időnk, elemezni fogjuk, hogy hány napot, órát töltöttünk együtt, hány kilométert mentünk azzal együtt, hogy néha eltévedtünk. Hányan csatlakoztak hozzánk, beleértve azokat, akik nem vállalkoztak a túrázásra, de egy-egy állomáshelyünkön fogadtak, és örömünkben osztoztak.

Mert utunk célja egy nagy vállalás volt. Célunk, hogy megmutassuk magunkat stomásan, hogy felhívjuk a figyelmet az állapotunkra, és arra, hogy mennyire fontos, hogy a vastagbél-szűrés népegészségügyi program legyen Magyarországon.
A mellrákosok a Lánc-hídi sétában demonstrálják évente eredményesen hasonló szándékukat.
Ez volt a mi szándékunk is a Kéktúra megvalósításával.
Reméltük, jó időnk lesz, és sokan jönnek velünk az utolsó kilométereken, hogy együtt ünnepeljük Írottkőn a stomások nagy vállalását.

1. Nap. Utazás a helyszínre 2011. 10.05.

Reggel korán indultam Nyírbogbányból, Nyíregyházán felvettem klubtársamat, Lekli Jánost, aki az első szakaszon is részt vett velünk. Majd Debrecenbe mentem, ahol felvettük Bátori Józsefné Esztert és fiát, Józsit, aki a serpa feladatát fogja ellátni a Kéktúránk utolsó szakaszán.
Hosszú út várt ránk. Budapesten várt ránk Magyarfalvi Imre. Így már öten folytattuk utunkat. A kocsiban felemlegettük a nyolc szakaszon történt eseményeket.
Délután 14.00 órára érkeztünk Hévízre, ahol elidőztünk két óra hosszat.
Szálláshelyünkre, Bögötre, 18.00 órakor érkeztünk a hosszú út után.
Időbe tellett, míg a hét napra való holminkat és az élelmiszer készletet kipakoltuk a kocsiból.
Rövid idő múltán megérkezett Saci és István.
Könnyű vacsora, majd a másnap programjának megbeszélése után nyugovóra tért a csapat.

1. Túranap. Túra Sümegtől- Hosszúperesztegig 2011.10.06.

Hajnali öt órakor keltünk, majd Bögötről Sümegre, előző túraszakaszunk végpontjára mentünk. Ismét megcsodáltuk a várat, eltűnődve azon, hogy erre a meredek sziklafalra épült erődítményt, hogyan lehetett bevenni. Pecsételés után Kisvásárhely irányába vettük az utunkat.
Utunk során visszapillantva, hosszan követett bennünket a vár látványa.
Az emelkedő nélküli úton gyorsan haladtunk, és elértük második pecsételő-helyünket Kisvásárhelyen, ami a harangláb alatt volt. Itt egy néni megkérdezte, hogy mit csinálunk, miután elmondtuk, a következő kérdése az volt, hogy mit fizetnek nekünk ezért. Jót mulattunk ezen, és elmondtuk, hogy nekünk megtisztelés, hogy ezt megtehetjük sorstársainkért is.
Kisvásárhely: Egykor vásártartó jogokkal rendelkező település, múltja 1382 –ig nyúlik vissza.
Innen hepehupás mezei úton kukorica- táblák mellett haladtunk, ahonnan őzcsapatok ugrottak ki. Cserjés, bokros részeket tölgyes erdő váltotta fel. Következő bélyegzőhelyünk az erdőben, az Ötvös- pecsételő-helyen, egy megtermett tölgyfán volt.
Innen 100 m után elértük az aszfaltutat, azon továbbhaladva, megyehatárt átszelve, elértünk egy vasúti felüljáróhoz, amely mellett megreggeliztünk, majd balra fordulva, ismét egy erdei úton, árnyas fák alatt, egyenes úton mentünk mintegy 15 kilométeren keresztül.
Utunk egy nagy kiterjedésű nádas mentén haladt, ahonnan búbosvöcsök és békák hangjait hallottuk. Jobbról végig vadháló övezte utunkat.
Egy erdei nyiladékba érve, különös, gémeskútszerű ágason lógó szerkezetre lettünk figyelmesek, aminek rendeltetésére nem találtunk magyarázatot.
Folytatva utunkat, a fák közül több helyen kivillant a Szajki-tó tükre. A pecsételő-helyre érve, kiderült, hogy ez a hely nem egyszerűen csak egy erdészház, hanem egy üdülő centrum és erdei Kalandpark. Kicsit megpihentünk, majd folytattuk utunkat hosszan, erdővel szegélyezett a tó mentén. Elhagyva a tópartot, erdei úton haladtunk tovább, ami egy aszfaltútra vezetett, melyen hosszan haladva Hoszúperesztregre értünk. Pecsétet a falu templomának kerítésén találtuk.
Itt már várt ránk a serpa és visszahozott bennünket szálláshelyünkre.
Eszter finom vacsorát készített, amit jó étvággyal fogyasztottunk el.
Aggódva hallgattuk az időjárás híreit, ami rossz előjeleket prognosztizált a következő napokra!

2. Túrnap 2011.10. 07. Bögöt-Szeleste

Bögöt: már a XI. században létezet, a község határában található a Saváriából (Szombathely) Arrabónába (Győr) vezető római hadiút. Középkori eredetű temploma letisztult egyszerűséggel áll a község szépen kialakított főterén.
Reggel korán ébredtünk, időben szerettünk volna indulni. Ez a tervünk nem sikerült. Már hátunkon volt a hátizsák, a serpa már az autónál várt bennünket, de a lépcsőről vissza kellett, hogy forduljunk, mivel eleredt az eső, szűnni nem akaró módon.
Visszafordultunk, és végre asztal mellett reggeliztünk. Eszter elkényeztet bennünket, minden kérésünket teljesíti, most például bundáskenyeret kértünk. Fejlámpával a fején csinálta, ugyanis az éjjeli vihar miatt nem volt villany.
Hosszan vártunk, hogy szűnjön az eső, de délelőtt 11:00 órakor már eluntuk a várakozást, és elindultunk az esőben szállásunkról, Szeleste felé.
Az eső ellen eleinte védett bennünket a nagyméretű szemeteszsákból kialakított esőköpeny.
Így védve élveztük az eső áztatta táj szépségét.
A falu határában tértünk rá a Kékútra. Hosszan, műúton haladtunk, majd cserjés, bokros, kukorica- táblákkal tarkított területen haladtunk célunk felé, legelésző, megriadt őzek rebbentek széjjel. Az erdős terület után learatott szántóra vezetett az utunk, ahol több kilós sárréteg ragadt a cipőnkre. A szántás szélén kökénybokrok kínálták érett gyümölcseiket, amit az eső ellenére szemelgettünk.
Szeleste határában komoly építmény magaslott, amelyről a vasútállomáson szerzett információnk alapján megtudtuk, hogy az egy szénsavüzem. Itt megtörtént a túra adminisztráció.
Nekivágtunk a 10,7 km-es távnak. Utunk a 86-os autóút felüljáróján vezetett át.
A felerősödött szél, és az egyre jobban zuhogó eső, arra a döntésre kényszerített bennünket, hogy feladjuk mai célunkat, és hívtuk serpánkat, aki visszahozott bennünket szálláshelyünkre.
Szétázott holmink megszárítására, kértük a szállásadónkat, hogy fűtsön be, hogy tudjunk holnap miben túrázni.
Eszter forró levessel várt bennünket, ami felmelegítette átfagyott tagjainkat.

 

3. Túranap 2011.10. 08. Bögöt- Káld

Korán reggel ismét Bögötről, szálláshelyünkről indultunk gyalogosan, csak ma nem mentünk el egészen a falu széléig, hanem az utolsó utcán jobbra fordulva, az út végén tértünk rá a kékjelre.
Egy cserjés, bokros területen haladtunk hosszan, majd műútra érve erdőbe mentünk át. Hatalmas tölgy és vörösfenyők között vezetett az útunk, hosszú, széles erdei fasorokon keresztül. Az erdőből kiérve, szelíd-gesztenyefák mentén, Csénye falu felé haladva, a szélerőművek szépsége fogott meg bennünket. Rövid idő múlva, balról egy gondozott pulykatelephez értünk. A szép fehér pulykák piros szakállukkal,- ami a fiú-pulykáknál lila volt,- szólamban rikácsoltak nekünk. Csénye faluba értünk. Az országúton továbbhaladva, jobbra fordultunk, Csényeújmajor felé. A falu jobb oldalán egy 100 éve épült, de nagyon szépen karbantartott Szűz Mária kápolna volt. Egy helyi lakos elmondta, hogy most egy harangot kap majd. Itt pecsételtünk. Vele szemben egy régi, majdnem romos épület-komplexum állt, megelevenítve előttünk egy évszázados kort, ahol mindennek helye volt, úgy az uradalom gazdájának, mint az épen maradt cselédsori házakban élő summásoknak. Érdemes lenne felújítani, bármilyen közösségi helynek megfelelne. Egy patak partján ért véget a falu, a töltés mentén meneteltünk hosszan Sárvárra. A várost átszelve a vasútállomáson bélyegeztünk.
Itt ért a telefonhír, hogy mai vendégünk, Dr.Schmidt László főorvos úr Pécsről érkezvén, rövidesen Gércén lesz, kislányával. A találkoztunk velük, és együtt indultunk a következő bélyegzőhely felé, a Rózsáskerti- erdészházhoz. Az oda vezető út élményszámba menő volt. Társaságunk legifjabb tagja, Fruzsina elszórakoztatott bennünket bájával, aki nagyon jól viselte a hosszú utat. Serpánk, Józsi azért résen volt, hogy ha elfárad, akkor szállásunkra vigye. Utunk során egy régi sírhelyre, egy házaspár nyugvóhelyéhez értünk.
Csodálatos dió, vadgesztenye és tölgyeserdő mentén vezetett az utunk. Mintegy filmbéli fasor, műúton, kétoldalt szép szálfákkal szegélyezett úton haladtunk Megálltunk a 300 éves Banyafánál, ahol le is fotózkodtunk.
Nagyon rövid idő alatt elértük a Hidegkúti- erdészházat. Szép, rendbentartott épület, ami konferenciateremként is szolgál. Itt pecsételtünk.
Káld felé siettünk, hogy utolérjük a már messze előttünk haladó túratársainkat, Istvánt és Jánost. A kékjel egy fehér kavicsokkal borított úton vezetett. Helyenként az erdőbe tért, majd ismét kivezetett a kavicsos útra. Eleredt az eső, de mire Káldra értünk, addig elállt. Mindenütt a szüreti felvonulás díszleteit láttuk. A házak előtt vidám bábukat helyeztek el, szépen feldíszített kocsik haladtak az úton. A korona kocsmában bélyegeztünk. Serpánk ezt követően visszaszállított szálláshelyünkre.
Eszter vendégváró vacsorát készített, amit nagyon jó hangulatban fogyasztottunk el. Fruzsi nagyon feltalálta magát, sokat játszott a felnőttekkel. Főorvos úr felhívta sorstársunkat, Vancsáné Marikát, akit nemrég műtöttek és együttesen kívántunk számára mielőbbi javulást!
A szép és eredményes nap után nyugovóra tértünk!

 

4. Túranap 2011.10.09. Szeleste – Tömörd

Nem indultunk túl korán, most mentek el vendégeink, Dr Schmidt főorvos úr és lánya Fruzsina. Reggeli után elbúcsúztunk egymástól. Fruzsinának, mint a legifjabb túrázónknak, átadtuk az utolsó szakaszunkra készített zászlót, amit mindannyian aláírtunk. Egyébként is a korábbi napokhoz képest rövidebb út várt ránk. Serpánk Szelestére vitt, ahol az eső miatt megszakítottuk két nappal ezelőtti túránkat.
A kékjel hosszan a vezetett a falu főútján, majd balra a templom felé fordultunk és mögötte követtük. A mezőn vezető út bokros alagúton át folytatódott. A könnyen járható úton jól haladtunk, elértünk egy vasúti aluljárót, majd azon áthaladva az ezt követő erdei út a Csepregre vezető aszfaltútba torkollott. Meg kell említenünk, hogy már messze innen a kék jellel együtt fut a „Mária-út” melyet elegáns oszlopok jeleznek. Az aszfalton párszáz métert haladva elértük az ablánci malomcsárdát. Felújítás miatt be volt zárva. Megcsodáltuk Sisi királyné tiszteletére 1900- ban a molnár által ültetett 3 nagy tölgyet.
Pecsételtünk, majd reggeliztünk. Kivártuk egy rövid zivatar elmúlását, majd folytattuk utunkat Tömörd felé.
Ablánci patakon átkelve akácoson át haladtunk. Az erdőből kiérve Kincséd-puszta gazdasági épületei mellett haladva keresztezzük az országutat, majd egy egykor aszfaltot látott erdei úton értük el Tömördöt.
Serpánk haza szállított, ahol Eszter finom estebédje fogadott. Nem várt kellemetlen dolog történt. Mara véletlen a konyha pult lengőajtójába botlott, és a középső lábújának a körme leszakadt. Nem tudni mi fájt neki jobban a levált köröm vagy annak veszélye, hogyan fog túrázni. A fájdalom enyhülése után azonban már a cipő órának levágásába kezdett.

 

5. Túranap 2011.10.10. Tömörd – Hétforrás

Szállásunkról 7 órakor vitt serpánk Tömördre, ahol tegnap befejeztük a túrát. Az autóban útközben ért a napkelte, a horizonton felkelő nap csodálatos látványa hosszan elkísért bennünket.
Tömörd utolsó házait elhagyva eleinte ligetes fákkal övezett széles erdei úton haladtunk, amely távolabb már az erdőben vezetett. A kezdeti szakaszon volt némi emelkedő, de távolabb jó tempóban járható viszonylag szintes út vezetett.
Helyenként érintettük államhatárt és elmentünk egy határőrőrs elhagyott épülete mellett.
Szembe találkoztunk négy kéktúrát járó zirci hölggyel. Beszédbe elegyedve az egyik hölgynek Imre ismerősnek tűnt, mint kiderült a férjével egy szobában feküdt a sztóma műtétjekor.
Az erdei úton éppen elérve a határt, kilencvenfokos fordulót vett az út, amelyen elértük Kőszeg szélső házait. Néhány helyen nemcsak a Mária utat, hanem az „alpannónia” élményútvonalat is érintettük, ami az Alpok és a Pannon térség természeti, klimatikus és kulturális értékeit köti össze. A főút az ausztriai Sermmeringtől a magyarországi Kőszeg városáig terjed. A határkő az erdő szélén volt, szinte észrevétlen maradva, ahol lefotóztuk magunkat.
Kőszeg: Hazánk egyik leglátogatottabb városa. A fellelt újkőkori, bronzkori eszközök a vidék korai betelepülését igazolják. I. Károly Róbert tette a várost királyi birtokká. Szőlő és borgazdasága révén fejlődött. Híres vára 1445-1648-ig a várossal együtt zálogbirtokként Habsburg kézen voltak. A város történetének legkiemelkedőbb eseménye az 1532. évi török ostrom, amelyben a várat Jurisics Miklós védte, hősiesen. A török időkben a várost érintették az Adria felé vezető kereskedelmi utak, aminek során, nagy fejlődésen ment keresztül. 1920-ban a trianoni békeszerződést követően határvárossá vált. Műemlékeinek ápolásáért 1978-ban Hild-díjat kapott. 1990 óta nemzeti örökségként nyilvántartott a belvárosa, melynek gyöngyszeme a Jurisics tér.
Mint kéktúrázó, körömsérülésem miatt, orránál kivágott cipőmben, kaptam túratársaimtól 3 óra lazítást, mielőtt a Kálváriára mentünk, (ők addig egy nagy távot tettek meg egy nehezebb terepen). Így megnézhettem Kőszeg nevezetességeit közelről. A belváros rekonstrukciója folyik, minden részletre figyelő módon, ami nem veszi el a patinás épületek kedves, kecses, olykor tiszteletet parancsoló látványát. Olyan sok programot kínál a Köszegi ősz, hogy nagyon nehéz közülük választani. Marasztaló hangulatú hely.
A városon áthaladva a vasútállomásra igyekeztünk pecsételni. Rövid pihenő és ebéd után a várost átszelve a Jurisics vártól a Kálvária-dombon mentünk végig. Átszellemülve haladtunk a köves, kavicsos úton, melyek oldalába építve láthattuk a csodálatosan megépített, „kis oltárokba” helyezett domborműveket, melyek Jézus Krisztus szenvedését és halálát jelenítik meg. A lelki „stációként” is megélt állomások után még fokozódott az átélt élményünk, mikor megláttuk a Kálvária-templomot, mintegy betetőzéseként a megélt csodának. A templom oldalában újra felfedeztük a stációk képeit. Innen csodálatos kilátás nyílt Kőszegre.
Innen a Pintér-tetőn át eljutottunk a Hétforrásig.
Hétvezér forrás: Az egyetlen forrás, amelyből hét lyukból folyik egyszerre a víz. Az alatta lévő vízgyűjtő medencébe folyik a víz továbbhalad egy nagy árok formájában Ausztria felé. A hét kifolyó fölött a hét vezér neve. Különleges hely, nem mindennapi látvány. A túra bélyegző is itt van, ami a forrás fölötti öreg bükkfán található. Éppen felújítás alatt áll a forrás teljes környezete.
Serpánk várt, és szálláshelyünkre vitt bennünket. Eszter finom lebbencs-levest főzött, és sztócsnit sütött. Estebéd után nekilátott a holnapi záróünnepségre való készülődésnek. Saci és én, Mara a konyhalányok szerepében segítettünk neki.
Ma este érkeznek a B. Braun Kft munkatársai, Hergyó Zsolt és Simon Andrea vezetésével, hogy együtt jöjjenek fel velünk túránk utolsó szakaszára, Írott-kőre.
Holnap ide várjuk Reinberger Ilonát, a Replant-Cardó termék-managerét.
Nagy örömünkre szolgált, hogy sok sorstársunk emailben, telefonon fejezte ki örömét, hogy idáig értünk, és sikeres túrát kívánva köszönték meg, hogy úgy érzik, hogy értük is menetelünk.
Holnap 6 hónap minden szépsége és nehézsége, szakmai sikere után megtegyük az utolsó lépéseket a csúcsra, de az első lépéseket ahhoz, hogy reméljük, hogy nagyon sok emberhez eljutott az a cél, amiért indultunk: a sztomások helyzetének megismertetéséért, a vastagbélszűrés fontosságáért.

  

6. Túranap 2011.10.11. Hétforrás – Írottkő

Tegnap este későn, 21:00 órakor érkezett meg a B. Braun csapata, Hergyó Zsolt vezetésével. Vacsoráztunk, beszélgettünk. Reggel hét órakor indultunk. Az előző nap reggeli napfelkelte csodája a mai nap is hosszan elkísért. Amennyire a lehetett autóval közelítettük meg a „Hétforrást” előző napi túránk végpontját. A túracsapat a B.Braun munkatársaival egészült ki. Köszönjük nekik, hogy már második alkalommal tartanak velünk.
A „Hétforrás”-tól meredek szakaszon lendültük neki a hegyoldalnak. Szuszogva tettük meg a kezdeti távot, amit alkalmanként enyhített néhány kevésbé meredek szakasz, de a már viszonylag közeli cél erősítette erőnket. Mara kivágott órrú cipőjén harmattól és vértől átázott zokniban, kitartóan rótta az utat.
Hasonlóan a tegnapi utunkhoz, néhány helyen itt is az „alpannónia” útvonalon is mentünk. Szokatlan volt a meredek emelkedő mivel ezen az utolsó szakaszon zömmel szintes úton mentünk. Néhány kilométer után elértük a 609 m magaslaton álló Óház-kilátót.
Óház-kilátó: A XIII.században épült. A város első vára, Felsővár vagy Óvár. Nagyon szép kilátás nyílik innen Kőszegre, Szombathelyre, a közeli tanúhegyekre, valamint a szomszédos Ausztriára. Az Óházat érinti a hegység élővilágát bemutató Csillaghúr tanösvény.
Miután kigyönyörködtük a magunkat a tájban, tovább haladtunk végső úticélunk, Írottkő felé.
Hat hónap után már nagy izgalommal várjuk, hogy fönt legyünk a csúcsán.
Még egy kis emelkedő, és egy műútra érünk, ahol szépen kialakított pihenőhely volt. Itt megreggeliztünk. A kékjel jobbra, majd be az erdőbe, balra vezetett. Újra emelkedőn mentünk. Két oldalról kísértek az egykori határsáv nyomai. Lehullott szelíd-gesztenye gubók ropogtak a lábunk alatt.
Az emelkedőn folytatva elértünk az Írottkői-kilátó közelében lévő pihenő és pecsételő-helyre.
Az utolsó pecsét! Hogy vártuk már! Vegyes érzelmekkel tartottuk a túrakönyveket. Egyszerre örültünk, hogy megtettük, amit vállaltunk, és egyszerre sajnáltuk, hogy vége ennek a gyönyörű menetelésnek. István vitte a zászlónkat, és mondott néhány gondolatot a túránk során történtekről, majd átadta nekem, Marának, mint a legfiatalabb túrázónak közöttünk.
Már csak pár lépés volt a végső célba éréshez. Meghatódva, az öröm és a megtett út sikerének gombócaival a torkunkban, lépkedtünk az Írottkői kilátó bejáratához. Leírhatatlan érzés. Hat hónapja indultunk el, Magyarfalvi Imrének az ötlete nyomán! Az eltelt idő minden szépsége és nehézsége eszünkbe jutott. De itt vagyunk! Megcsináltuk! Mi, stomások! A stomásokért! Azért, hogy figyeljenek ránk! Hogy felrázzuk sorstársainkat, hogy számunkra is létezik teljes élet! Hogy felemeljük szavunkat azért, hogy kevesebb ember halljon meg vastagbélrákban!
Reméljük, elér a döntéshozókhoz!
Mara, majd Imre méltatta a túra jelentőségét, majd Hergyó Zsolt a B. Braun képviseletében elismerően szólt kitartásunkról. Ezt követően mindannyian felmentünk a kilátó tetejére, és kitűztük az ILCO-s emblémával ellátott zászlót, amelyen az állt: „Másfél millió lépés stomával”!
Boldogan és meghatottan néztünk körbe, a teljes horizontot belátva. Itt vagyunk! Fent! 883 méteren!
Írottkői- kilátó: Ami nem csak a Kőszegi hegység, hanem a Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontja is. A kilátótól mintegy 40 méterre, osztrák területen található a hegynek is nevet adó sziklaalakzat, amelyek egykor a Batthyány és az Eszterházy birtokok határvonalát jelölték. 1913-ban épült. Egyszerre két ország területén fekszik, Magyarország és Ausztria irányából egyaránt megközelíthető.
Nem akaródzott lejönni! Néztük a csodálatos panorámát, és emlékeztünk.
Még az elkövetkezendő napok, hetek feladata lesz, elemezni a túra során történteket!
De most itt vagyunk! Rokkenbauer Pál nyomán jöttünk! 2011. április 26-tól- 2011. október 11-ig! Hollókőtől Írott-kőig! Megcsináltuk!
Lassan jöttünk lefelé a lépcsőkön. Visszafelé már osztrák területen várt bennünket serpánk Józsi alias Hose, akinek köszönjük végtelen türelmét, amivel végigkisért bennünket ezen a szakaszon.
A mai nap további része az ünneplésé. Mi túrázók, vendégeinkkel együtt szállásunkra mentünk, ahol már várt bennünket a finom babgulyás! Eszter remekelt!
Több vendégünk is érkezett, Reinberger Ilona, és a körmendi ILCO klub stomaterápiás nővére, akik tortával köszöntöttek bennünket, és István meglepetésére, megjött Etyekről a fia és családja, aki borász, és finom vörösbort hozott a Gradowski-dülő szőlejéből!
Jó kis csapatot alkottunk! Történetek, eltévedések, eső, tűző nap, sírás és öröm.
Telefonjaink folyamatosan csörögtek. Gratulációk. A kitartásunkért. Köszönjük mindenkinek!
Későbe hajló délután elbúcsúztunk vendégeinktől. Még sokáig kint ültünk, élvezve a lenyugvó nap sugarait, megadva nekünk ezen a napon a befejező jó időt is.
Nem akaródzott felállni. Újabb terveket kovácsoltunk a jövőre, amiben felhasználjuk a most szerzett tapasztalatokat. Hosszú volt az út idáig! Már nem szabad sietni!
A Hegyek Istene megőrzött bennünket!

 

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.